További hírek
Baleset a reggeli ködben
2011. november 02.
Motorkerékpár és személyautó ütközött össze a reggeli ködben Foktő és Uszód között, az 5106 számú úton.
Interaktív táblákat és PC-ket kapott a miskei iskola
2011. október 24.
Több tízmillió forint értékű, pályázati társfinanszírozással létrejött technikai-informatikai fejlesztéssel gazdagodott a miskei iskola. A „krétakor” szó szerint véget ért az intézményben, hiszen interaktív táblákkal és számítógépekkel bővült az eszköztár, mely megteremti a korszerű oktatás feltételeit, és bizonyítja a községi iskolák létjogosultságát.
Új templom épül Drágszélen
2011. október 17.
Október 8-án, egy esztendővel az ünnepélyes alapkőletételi ceremóniát követően a szakhatóság zöld utat engedett az egykori templomként használt drágszéli iskolaépület helyére tervezett Rózsafüzér Királynője Templom építésének. Október 13-án meg is kezdődött a munka a telken, amelyen a földből fog kinőni az egy évvel ezelőtti tervekhez képest sokat változott, átalakított és bővített templom.
Részeg sofőr ütközött utánfutóval, autóval és teherautóval
2011. október 12.
Az út szélén álló utánfutóba, illetve az előtte lévő autóba rohant egy személygépkocsi az 51-es főúton, Fajsz közelében.
Motoros jótékonysági est Foktőn
2011. október 07.
Minden év október első szombatján tartják meg a Pirates Family Mc motoros klub jótékony célú buliját, ami idén épp 1-jére esett. Ezek az alkalmak azonban elsősorban nem az önfeledt mulatozásról szólnak: ilyenkor emlékeznek meg azokról a motoros barátaikról, akik az elszenvedett baleset miatt már nem lehetnek közöttük, és azokra is gondolnak, akiken még lehet segíteni.
Több mint könyv-tár: Információs sztráda Uszódon
2011. október 04.
Október első szombatján új időszámítás kezdődött a község könyvtárának életében, hiszen az intézmény egy pályázati fejlesztés nyomán immáron közösségi és információs centrumként is működik. Az uszódi bibliotéka ugyanis csatlakozott a Mozgókönyvtár-programhoz, s ezáltal a jövőben az eddig nehezen elérhető olvasmányok is napokon belül elérhetővé válnak az olvasók számára.
Árvízvédelemre felkészülni!
2011. október 03.
Ár- és belvízvédelmi felkészítést tartott a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szombaton Hartán, két környékbeli település részvételével.
Videók a Kistérség kategóriából
Fotók a Kistérség kategóriából
További hírek
Megyei apróhirdetések
Hirdessen ingyen!
