Kalohírek

 

Dusnok

Húszéves az önképző kör
2012. január 17.

Halvacsorákról, a lehető legjobb helyre vetülő fényekről, az alkotás öröméről, vagyis a húszéves Dusnoki Önképző Körről beszélgetett annak tagjaival a baon.hu.

Javában folyik a művelődési ház felújítása Dusnokon 
2012. január 12.

A dusnoki művelődési ház teteje már elkészült, az épület belső és külső részein pedig jelenleg is dolgoznak a szakemberek. A tervek szerint nyár végére fejeződnek be a munkálatok.

Kistérségi kitekintő – Dusnokon 2012 a túlélés éve lesz
2012. január 09.

Múlt héten kezdtük el Kistérségi kitekintőnket, melyben több Kalocsa környéki település polgármesterét kértük meg arra, hogy foglalja össze a 2011-es év legfontosabb eseményeit, és tekintsen valamelyest a jövőbe is. Sorozatunk Dusnok első emberének, Palotai Péternek az összefoglalójával folytatódik.

Helyi termelők mutatkoztak be Dusnokon
2011. december 20.

A hét végén első alkalommal rendezték meg Dusnokon a Művelődési Házban a helyi termékek karácsonyi bemutatóját és kóstolóját. A rendezvény alkalmával a község termelői és kézművesei mellett teret engedtek az otthon feleslegessé váló portékákat eladni vagy elcserélni kínálóknak, valamint készültek egy esküvő-kiállítással is az érdeklődők számára.

Rác Pünkösd & Kacsafesztivál Dusnokon
2011. június 16.

Az elmúlt hét végén tartották a dusnoki Barai Szabadidőparkban a község életében meghatározó eseményként számon tartott Rác Pünkösdöt, melynek programjai idén az első Kacsafesztivál rendezvényeivel egészültek ki. Az immáron 19. alkalommal megtartott kavalkádot szentmisével nyitották, majd kezdetét vette a népi muzsikával és populáris zenével színezett kulináris forgatag, amelyet Vastag Csaba,...

Embercsempészt fogtak Dusnokon
2011. június 14.

Tíz külföldi állampolgárt akartak hazánk területére becsempészni szombaton Dusnok külterületén.

Betörtek, majd bántalmazták a dusnoki nénit
2011. február 07.

Péntek este, fél 8-kor egy dusnoki lakos telefonon bejelentette, hogy nem sokkal korábban két ismeretlen személy behatolt Dusnokon lakó nagymamája házába, ott bántalmazták is az idős asszonyt, pénzt követeltek tőle, majd a lakásban kutatást végeztek.

Videók a Dusnok kategóriából

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére