További hírek
Magyar kezdeményezésre az EP elé kerülhet a Beneš-dekrétumok ügye
2012. január 13.
Bagó Zoltán kalocsai Európai Parlamenti képviselő (Fidesz) felkarolta Dr. Juhász Imre, a Független Rendészeti Panasztestület elnökének kezdeményezését, ennek megfelelően csütörtökön a Petíciós Bizottság elnökének, Erminia Mazzoni elnök-asszonynak Juhász Imre és Bagó Zoltán személyesen nyújtották át a Beneš-dekrétumokat hatályukban fenntartó jogszabály ellen készített petíciót.
Tömegkarambol volt az autópályán
2012. január 04.
Nyolc ember megsérült, amikor kedden a hóesésben 41 gépkocsi egymásba csúszott az I-75-ös autópálya Kentucky állambeli szakaszán.
Nehéz évre számít az összes európai nagyhatalom
2012. január 02.
Erőfeszítéseket, áldozatokat, állhatatosságok kértek az állampolgároktól az európai országok vezetői. Az újévi beszédeiket a válság uralta, és az európai állam- és kormányfők arra figyelmeztettek, hogy a nehézségeknek még koránt sincs vége.
Légicsapás Törökországban - több mint húsz civil meghalt
2011. december 29.
Legalább huszonhárom kurd civil vesztette életét a török hadsereg által csütörtök reggel az ország délkeleti részén végrehajtott légicsapásban - közölte a törökországi kurdokat támogató Béke és Demokrácia (BDP) párt egyik helyi tisztségviselője.
Az erdélyi magyar pártok üdvözlik a magyar választójogi törvényt
2011. december 28.
Valamennyi erdélyi magyar párt vezetője pozitívan értékelte, hogy a választójogi törvény módosításával az Országgyűlés szavazati jogot biztosított a határon túli magyarok számára.
Ismét kihallgatná a Mol vezérigazgatóját a horvát ügyészség
2011. december 21.
Horvátországban továbbra is vizsgálat folyik Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója ellen; a horvát korrupcióellenes ügyészségi hivatal újabb jogsegélykérelmet juttatott el a magyar hatóságoknak - közölte honlapján a horvát ügyészségi szervezet.
Jégben rekedt egy orosz hajó az Antarktisznál
2011. december 20.
Harmincketten vannak a jég fogságában, a segítség több mint háromezer kilométerről, hat nap múlva érkezik meg.
Videók a Külföld kategóriából
Fotók a Külföld kategóriából
További hírek
Megyei apróhirdetések
Hirdessen ingyen!
