További hírek
Drágább lesz a belépő a múzeumba – Kialakulóban egy új rendszer
2012. január 18.
A közelmúltban ismét gyermekzsivajtól zengtek a Viski Károly Múzeum falai és óvodások lepték el az épület szobáit a vízkereszti néphagyományokat bemutató program alkalmából. Az intézmény vezetőségét arról kérdeztük, hogy a múzeumi szféra átszervezésének nyomán milyen változások várhatóak a gyűjtemény mindennapjaiban.
A doni katasztrófa emlékére nyílt tárlat
2012. január 17.
Csütörtök óta a Színház előcsarnokában várja az érdeklődőket az a kiállítás, amely a II. Világháborúban, a Don-kanyarban szinte teljesen megsemmisült 2. magyar hadsereg áldozatai előtt tiszteleg.
Hazanézőben – Dr. Csefkó Ferenc Kalocsán
2012. január 17.
A Tomori Pál Könyvtár „Hazanézőben” című rendezvénysorozatának legutóbbi vendége, dr. Csefkó Ferenc jogász professzor életpályájáról, illetve az önkormányzati, közigazgatási rendszer reformjáról beszélt.
VIII. Újévi Operett Gála
2012. január 12.
Ismét telt ház előtt léptek színpadra az Újévi Operett Gála Kalocsára érkező fellépői, akik az est folyamán a legnagyobb operett- és musicalslágerekkel – például Lehár Ferenc, és Kálmán Imre legnépszerűbb melódiáival – örvendeztették meg a közönséget. Egyik fellépőként Kalocsai Zsuzsa Jászai Mari-díjas érdemes művészt, operettprimadonnát láthattuk és hallhattuk a pódiumon, aki először...
Hubert László kiállítása Kalocsán
2012. január 12.
Hatalmas érdeklődés mellett nyílt meg Kalocsán, a Városi Kiállítóteremben Hubert László kiállítása „Nekem ecsetet adott kezembe az úr” címmel. A dusnoki festőművész kiállításának megnyitójára több mint százötvenen voltak kíváncsiak.
Színházszentelés a Katolikus Iskolában
2012. január 11.
Vízkereszt vasárnapján, január 8-án került sor a kalocsai Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény új rendezvénytermének felszentelésére és felavatására. Ez az ünnep az évenkénti házszentelés ideje, ezért dr. Bábel Balázs, a Kalocsa- kecskeméti Főegyházmegye érseke az új épületszárnnyal együtt az iskolaépületet is megáldotta.
Idén sem hiányoznak a kalocsaiak a néptáncantológiáról
2012. január 09.
Jó hírekkel indult az újév a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény néptáncosai számára, hiszen a napokban a Bokréta és az Ifjúsági csoport is megtudta, hogy bekerült az ország legnívósabb műfajbéli rendezvényére, a budapesti antológiára.
Videók a Kultúra kategóriából
Fotók a Kultúra kategóriából
További hírek
Megyei apróhirdetések
Hirdessen ingyen!
