Kalohírek

 

További hírek

A kínai misszió története Kalocsán
2010. április 21.

„Krisztus követségében” címmel a jezsuiták és a kalocsai iskolanővérek 1922 és 1950 közötti észak-kínai, tamingi missziós tevékenységéről nyílt kiállítás a Katona István Házban április 8-án. A tárlat a „Missziók éve 2010” elnevezésű program keretében került megrendezésre városunkban.

Hatalmas kalocsai siker a Százszorszép Fesztiválon  
2010. április 21.

Több mint hetven együttes részvételével rendezték meg a múlt hétvégén, Szegeden a Százszorszép Gyermek Fesztivált, amelynek három napja alatt több mint ezerötszáz gyermek és fiatal mutatkozott be.

Évadnyitó a Tornác Galériában
2010. április 19.

A Korona Étteremben szombaton került sor Kovács Norbert szobrászművész kiállítására. A fiatal alkotót Tamás Eszter művészettörténész mutatta be a megjelenteknek, akik a megnyitót követően egy baráti hangvételű vacsorán vehettek részt.

Templomban énekeltek az elítéltek
2010. április 16.

Április 11-én, az irgalmasság vasárnapján Mészáros István atya meghívására, a Jezsuita templomban lépett fel a Kalocsai Börtön és Fegyház fogvatartotti énekkara, akik immáron harmadik alkalommal imádkozhattak együtt a városi hívekkel.

„Krisztus követségében”
2010. április 16.

A Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár 18. századi barokk olvasótermében, április 8-án „Krisztus követségében” Missziók, utazások, zarándoklatok címmel nyílt időszaki kiállítás, amely az apostolok korától kezdve a 18. század végéig mutatja be a hithirdetés történetét.

A Taranzisztor kor hajnalán  
2010. április 15.

Április 11-én vasárnap „Retro, avagy az 50-es és 60-as évek dizájnja” címmel nyílt gyűjteményes kiállítás a Városi Galériában, amellyel Perity István népművelő egy régi álma vált valóra.

Kossuthosok drótszamáron 
2010. április 09.

A kalocsai Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola diákjai a tavaszi szünet előtti napon drótszamárra pattantak és kikerekeztek a Kalocsa melletti Bakod pusztára, egy közös tavasznyitó programra.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére