További hírek
46 évvel ezelőtt is levették a keresztet
2009. október 09.
Nem ez az első alkalom, hogy sor kerül a kereszt levételére a Főszékesegyház tornyairól, hiszen régi képek tanulsága szerint utoljára 1963-ban történt meg az északi torony keresztjavítására, majd az azt követő évben a déli torony rekonstrukcióját végezték el.
Nemzeti gyásznap
2009. október 08.
1849. október 6-án, 160 évvel ezelőtt végezték ki a szabadságharc 13 honvédtábornokát, és az első felelős magyar kormány miniszterelnökét Batthyány Lajost. Kalocsa város diákjai a Negyvennyolcasok terén, a tavaly felavatott szoborcsoport előtt emlékeztek a vértanúkra.
Idősek Világnapján a Sportcsarnokban
2009. október 07.
A bemondó első gondolata telitalálat volt és jó indítása az Idősek Világnapjának, hiszen minden az elődökkel indul, s a város vezetése ez évben is meghívta a város idősebb nemzedékét a köszöntésen túl egy kis szórakoztató délutánra. Jöttek is az emberek, és három órára több mint 800 férőhelyen ültek a családok, barátok, barátnők egy-egy csoportban. Az ENSZ 1991-es határozata óta valóban...
Mesenap az égig érő paszullyal
2009. október 02.
A népmese napját, Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án, 2005 óta ünneplik országszerte. A kalocsai óvodákban mesenapot tartanak ilyenkor, melynek évről évre más-más tagóvoda ad helyet.
Zöld Óvodák Kalocsán
2009. október 01.
Az országban egyedülállóként, a kalocsai önkormányzati óvodák egytől egyig mind kiérdemelték az Oktatási Minisztériumtól, illetve a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól a „Zöld Óvoda” címet.
Szakrális Művészetek Hete
2009. szeptember 29.
Mint már írtunk róla, dr. Bábel Balázs érsek vezette föl bibliai óra keretében az immáron harmadik esztendeje meghirdetett sorozatot, a Szakrális Művészetek Hetét. Az idei előadássorozat egyrészt a kalocsai érsekség különleges gyűjteményére alapozott, illetve a most felújításra kerülő főszékesegyház külső teréhez kapcsolódó restaurálási folyamatokról, azok különleges művészi értékéről szólt....
Bezárta kapuját a Dunapataj-Szelid Képzőművész Alkotótábor
2009. szeptember 28.
Mint azt korábban megírtuk, az idén is megtartották, immáron hetedik alkalommal, a térségből meghívott képzőművészek és amatőr alkotók táborát. Szerencsére a sokszor kiszámíthatatlan időjárás most kedvező, szép őszi napokat varázsolt az alkotók számára. És az eltelt nyolc nap meg is hozta az eredményt, hiszen egy-egy „föstő-szobrász-fotós” több képet állított ki a zárónapon, mint a korábbi...
Videók a Kultúra kategóriából
Fotók a Kultúra kategóriából
További hírek
Megyei apróhirdetések
Hirdessen ingyen!
