Kalohírek

 

Kiállítás

Intarziák és tollképek a Dózsában  
2012. január 19.

Szerdán délelőtt ellepték a Dózsa György Szakközépiskola Martinovics utcai könyvtárát azok a diákok, akik Jakab István kézműves mester irányítása mellett különleges dísztárgyak készítésének alapjait sajátíthatták el.

A doni katasztrófa emlékére nyílt tárlat 
2012. január 17.

Csütörtök óta a Színház előcsarnokában várja az érdeklődőket az a kiállítás, amely a II. Világháborúban, a Don-kanyarban szinte teljesen megsemmisült 2. magyar hadsereg áldozatai előtt tiszteleg.

Hubert László kiállítása Kalocsán 
2012. január 12.

Hatalmas érdeklődés mellett nyílt meg Kalocsán, a Városi Kiállítóteremben Hubert László kiállítása „Nekem ecsetet adott kezembe az úr” címmel. A dusnoki festőművész kiállításának megnyitójára több mint százötvenen voltak kíváncsiak.

Baranyiné Tóth Éva kiállítása a Dózsában 
2011. november 28.

A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Martinovics utcai épületének aulájában nyílt kiállítása Baranyiné Tóth Éva kézművesnek, aki gyertyákat és különféle dísztárgyakat készít, főképp méhviaszból.

A Dunatáj Fotókör kiállítása: „A való égi mása” a galériában
2011. november 21.

Arany János Vojtina Ars Poétikájának szemelvényeivel párhuzamba állítva ajánlotta a megjelentek figyelmében a Dunatáj Fotókör évzáró tárlatát a kalocsai Városi Galériában a megnyitó. A kontrasztos gondolatokban gazdag és a technikai-tematikai szempontból egyaránt sokszínű kiállítás igazán különleges és gondolatébresztő – nem érdemes kihagyni!

Hollósi Katalin tűzzománc kiállítása Kalocsán - Tűzben teremtett csodák
2011. november 18.

Hollósi Katalin tűzzománcművész alkotásaiból nyílt kiállítás november 16-án a Dózsa György Szakközépiskola Martinovics utcai épületének könyvtárában.

Esküvő Kiállítás a Kék Dunában
2011. november 17.

Másodszor került megrendezésre múlt hét végén a meszesi Kék Duna Vendéglőben az Esküvő Kiállítás, amely a házasulandó pároknak nyújt segítséget a nagy nap megszervezésében, emlékezetessé tételében.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére