Kalohírek

 

Sztárok a Paprika Napon 

Aki nyitott szemmel járt a kalocsai Paprika napok népünnepélyén, több híres emberrel is találkozhatott a színes forgatagban. Ernyey Béla feleségével mondhatni hazajöttek az ünnepélyre, Karda Beáta, pedig mint magánember látogatott ki a Csajda Csárda előtti térre.

A Kalocsai Paprika Napok rendezvénye is minősítésre kerül 

Aki regisztrál, a magyarországi fesztivál-szektor számon tartott tagjává válik. Számolnak vele az állami és helyi források elosztói, a szponzorok és valószínűleg...

Lovagavatás a Városházán 

A korábbi évek hagyományainak megfelelően, a Kalocsai Paprika Napokon, a Városháza Dísztermében, ünnepélyes keretek között avatták fel a kalocsai Szent István...

Ezt jól kifőztük! 

A 13-as szám szerencsét hozott a Kalohírek csapatának, hiszen a XIII. Paprikás Ételek Főzőversenyének fődíját, valamint az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend...

XIII. Paprikás Ételek Főzőversenye  

Az idén rekord számú csapat nevezett be a Paprika Napok rendezvényéhez kapcsolódó gasztronómiai megmérettetésre, akik közel 160 féle étket készítettek el a...

Semjén Zsolt kedvence a halászlé  

Az idei Paprika Napokon is Kalocsán volt térségünk országgyűlési képviselője, Semjén Zsolt, aki az egész napot, mint magánember töltötte el a népünnepélyen. A...

További hírek

Elnöki kóstoló 
2009. szeptember 21.

A jubileumi Paprika Napon és a Paprikás Ételek Főzőversenyén első ízben vett részt a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke, Prohászka Béla, aki gyulai születésűként elképzelhetetlennek tartja a gyulai kolbászt kalocsai fűszerpaprika nélkül.

Futottunk 
2009. szeptember 21.

A Paprika Napok idei, egész napos programja sem kezdődött másként, mint a megszokott Paprikafutással. Így van ez jól, mert az évek óta elmaradozott reggeli tornát most egy szuszra pótolhatja a család apraja-nagyja.

Lovas bandériummal a 25-diken 
2009. szeptember 21.

Visszatekintve a kezdetekre, bizony akkoriban még csak néhány lovas volt a szüreti felvonuláson, ami természetes is volt, hiszen az 50-60-as évek végén-elején rendezett egy-két alkalommal csak a Kalocsai Állami Gazdaságnak volt ló-tenyészete. Hargitai Matyi bácsi, a gazdaság jószágainak szakavatott gazdásza viszont kiváló lovas volt, és fekete nóniuszán oly büszkén ült néhány lovasával...

Aszalós porcelán–a kézimunka gyöngyszeme 
2009. szeptember 21.

A Paprika Napokhoz kapcsolódóan múlt hét kedden került sor a két neves iparművész, Aszalós Éva és lánya Hajnalka kiállításának megnyitójára. Az érdeklődők csodálattal tekinthették meg a családi gyűjtemény remekeit, amelyek mesésen sokszínű világa szinte észrevétlen lopta be magát a jelenlévők szívébe.

Paprikás ételek bográcsban
2009. szeptember 19.

A Paprika Napok rendezvényein található információs sátorban már megkezdték a tavalyi recepteket tartalmazó szakácskönyv árusítását, amely igazi gasztronómiai különlegességnek számít.

Ágyúszóval nyitották meg a XIII. Paprikás Ételek Főzőversenyét 
2009. szeptember 19.

Délelőtt 10 órakor ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét az idei Paprika Napok népünnepélye, ahol 13. alkalommal kerül sor a Paprikás Ételek Főzőversenyére.

Kézműves udvar is lesz a Paprika Napokon
2009. szeptember 18.

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara már 13 éve kapcsolódik be szervesen a Kalocsai Paprika Napok szervezésébe. A helyi kirendeltség nemcsak a szervezés egy részét veszi a vállára, de saját sátorral is képviselteti magát a rendezvény keretein belül.

Videók a Paprikanapok 2009 kategóriából

Fotók a Paprikanapok 2009 kategóriából

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, felújított, családi ház, jelentős árengedménnyel eladó. Tel.: 0620/8014223

KIADÓ ÜZLETHELYISÉG

KIADÓ ÜZLETHELYISÉG KALOCSÁN, 316 nm-es üzlethelyiség kiadó. Tel.: 0620/3911988

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére