Kalohírek

Kalocsa

Részletesen »
22 12
 

További hírek

I. Pelé Söröző Felkészülési Torna
2010. július 22.

Június közepén ért véget az „Arany Ászok” Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság, ahol az amatőr ligába 20 gárda nevezett. A csapatok augusztus végétől folytatják tovább a küzdelmeket, most pedig Berger „Fera” szervezésének köszönhetően először nyílik lehetőség arra, hogy felkészülési torna keretében hangolódjanak rá a bajnokság őszi fordulójára.

Volt bennük virtus  
2010. július 20.

151-en gyűltek össze az ország különböző pontjáról azok, akik elég virtust éreztek magukban, hogy leússzák a Paks és Kalocsa közötti, mintegy 15 km-es távot - ezt kell ugyanis teljesítenie annak, aki részt vett a Daróczy virtus-úszáson, amit az idén kilencedszer rendeztek meg a kihívást és a kalandot kedvelők számára.

Szelidi Nyár Strandröpiverseny
2010. július 19.

Nagyszerű, igazi nyári időben került sor az elmúlt hétvégén a Szelidi-tó Strandröplabda Bajnokság második fordulójára. Két héttel korábban az első fordulón is voltak olyan lelkes csapatok, akiket az esős idő se zavart annyira, hogy ne jelentkezzenek játékra, így most se volt meglepő, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is szép számmal jöttek játszani.

Megkezdte a felkészülést a KFC 
2010. július 19.

Augusztus 15-én rajtol a Megye I-es bajnokság, így július 13-án kedden megtartotta első edzését a Kalocsai Futball Club gárdája. „A következő időszak kemény felkészüléssel, heti négy edzéssel és a tervek szerint heti két edzőmérkőzéssel fog telni a fiúk számára. Az első edzésnapon elég foghíjasan voltunk, de még sokan nyaralnak. Remélhetőleg egyre többen tudnak bekapcsolódni az őszi...

Három aranyat és két ezüstöt hoztak birkózóink
2010. július 13.

Pénteken, szombaton és vasárnap Bécsben rendezték meg az utánpótlás korú versenyzők részére a Világ Sport Fesztivált. A fesztiválon 9 sportágban több ezer fiatal sportoló vett részt, köztük birkózásban a Kalocsai SE-Fűszerpaprika Zrt. versenyzői is.

Csörgő Vilmos országos rangsor első
2010. július 09.

Lezárult az idei birkózó szabadfogású szezon. Az utánpótlás versenyzőknek az egyéb versenyeken való részvétel mellett, négy országos rangsorversenyen volt lehetőségük bizonyítani rátermettségüket a sportág szabadfogású ágában. Januártól júliusig az ország különböző városaiban kerültek megrendezésre az egyes fordulók.

II. Uszódi Fogathajtó verseny 
2010. július 08.

A környező településekről érkeztek versenyzők a II. Uszódi Fogathajtó versenyre, amelyet július 3-án rendeztek meg az uszódi Duna parton. A pálya nem volt éppen könnyű, kevesen teljesítették hibapontok nélkül. A résztvevők reggel 9-kor kezdték a versengést a szikrázó napsütésben.

Fotók a Sport kategóriából

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Csemegeszőlő és borszőlő oltvány web-áruház

. | ÁLTALÁNOS CSEMEGESZŐLŐ FAJTÁK: (480 Ft/tő) Afuz Ali, Anita, Attila, Palatina (augusztusi muskotály),...

tanya

Kisfoktő | Kisfoktőn lótartásra alkalmas 6-boxos istálló épülettel eladó.IÁ:4.5 millió Ft

Budapesti albérlet kiadó!

Budapest | Budapest IX. kerületben, a Pöttyös utcai metrómegállóhoz közel, 1. emeleti, 38 nm-es, gázkonvektoros lakás...

Garázs kiadó!

Kalocsa | Kalocsán a belvárosban új garázs kiadó. Érd.: 06 30 524 6316.

Sorházi lakás eladó

Kalocsa | Kalocsa kertvárosában szélső sorházi klimatizált lakás sürgősen áron alul eladó. 3 szoba, nappali,...

telek garázzsal

Kalocsán a Dózsa György utca 86a sz. alatt eladó telek garázzsal. Beépítetlen rész 324nm2, bejáró...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére