Kalohírek

 

Labdarúgás

Fejben veszített a Kalocsa
2010. szeptember 16.

Vasárnap a Kunszállás otthonában léptek pályára focistáink, akiket már a mérkőzés első percében meglepett egy góllal a hazai csapat. A KFC 2-1-es vezetésnél vonulhatott az öltözőbe, azonban a második félidőben fejben fölénk emelkedett az ellenfél.

Jó szomszédok a közös jövőért 
2010. szeptember 13.

A kalocsai Méhecskék SE három korcsoportja augusztus végén, egy határokon átnyúló együttműködés keretében látogatást tett Szerbiában, ahol augusztus 23-27-ig szerveztek számukra edzőtábort.

Ismét betonoztak
2010. szeptember 09.

Az elmúlt héten tovább rúgták a bőrt az Arany Ászok Városi kispályás labdarúgó bajnokság keretében futballistáink, hiszen mindhárom osztályban már javában zajlanak a mérkőzések.

Megszerezte első győzelmét a KFC 
2010. szeptember 08.

Az idei szezonkezdés nem sikeredett valami fényesre a Kalocsai Futball Club számára, hiszen három forduló alatt egy pontot sikerült csak a Márton alakulatnak szerezni, ezért az edző csak a győzelmet tartotta elfogadhatónak a vasárnapi összecsapás eredményeként. A fiúk első félidei siralmas teljesítménye láttán a három pont elúszni látszott, azonban úgy látszik, hogy hatásos volt az öltőzőben...

Túl az első fordulón
2010. szeptember 03.

Az elmúlt héten tovább rúgták a bőrt az Arany Ászok Városi kispályás labdarúgó bajnokság keretében futballistáink, hiszen mindhárom osztályban már javában zajlanak a mérkőzések. Az I. osztályban és a szenior ligában a tabellavezetők változatlanok, a II. osztályban viszont a Benzin Bár a második helyre került.

Az alsóházból várják a folytatást
2010. szeptember 01.

Szombaton a Solt otthonában lépett pályára a Kalocsai Futball Club gárdája, akik 3-0-s vereséget szenvedtek a tavalyi bajnoksághoz képest jelentősen megerősödött ellenféltől. A kalocsaiak hiába küzdöttek jól, a teljes mértékben kicserélődött csapattal szemben nem sok esélyük volt.

Pontot hoztak Félegyházáról
2010. augusztus 25.

Hétvégén idegenben lépett pályára a Kalocsai Futball Club gárdája, akik az első forduló veresége után 2-2-es döntetlent értek el. A fiúk összekapták magukat a méretes zakó után és jóval pontosabb játékkal és stabil védekezéssel harcolták ki a döntetlent. A mérkőzés során nemcsak az ellenféllel, de a játékvezetővel is meg kellett küzdeni a KFC-nek, aki folyamatosan a kalocsai gárda elleni...

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére