Kalohírek

 

Labdarúgás

Teremben is szárnyaltak a „Méhek”
2011. december 19.

Egymást követő két helyszínen, két rangos utánpótlástornán is parkettre léptek a Méhecskék SE szépreményű ifjú labdarúgó-palántái, és rögtön tegyük hozzá, mindkét alkalommal igazi közönségsikert arattak.

„Arany Ászok” Téli Kupa teremfoci-bajnokság: Húsz meccsen 164 gól a hétvége termése
2011. december 19.

A november 19-20-i hétvége óta immár a kilencedik játéknapot teljesítette a három bajnoki osztály 41 csapatos mezőnye a Városi Sportcsarnok arénájában, ahol ezúttal is gólgazdag találkozókon tapsolhatták vörösre tenyereiket a szurkolók.

Megyei II.o. Déli csoport – Negyedikként zárt a Szakmár
2011. december 13.

A szakmári tizenegy megyei másodosztályú labdarúgó-csapata igazi huszáros hajrával – az utolsó kilenc meccsből nyolc győzelem és egy döntetlennel – végül is a tabella negyedik helyére futott be az őszi zárásra.

„Arany Ászok” Téli Kupa teremfoci-bajnokság – Mérkőzések futószalagon
2011. december 12.

A november 19-i rajt óta immár 72 (!) mérkőzést teljesített a három bajnoki osztály 41 csapata, ahol gólokban gazdag, igazán érdekfeszítő ütközetek során döntöttek a mérkőző felek a bajnoki pontok sorsáról.

„Arany Ászok” Téli Kupa teremfoci- bajnokság 3–4. játéknap Amatőr Liga eredményei
2011. december 05.

December első hétvégéjén 15 meccset játszottak az Amatőr Ligában szereplő csapatok. Az eredmények a következők:

„Arany Ászok” Téli Kupa teremfoci- bajnokság: Ringbe szálltak a profik is
2011. december 05.

A Téli Kupa teremlabdarúgó-bajnokság 3–4. játéknapjain újabb 23 találkozót rendeztek, ahol már pályára léptek a Profi Liga együttesei is.

Magyarországon is megválasztják az év gólját
2011. december 01.

A FIFA Puskás-díj mintájára a FourFourTwo (FFT) magazin megválasztja az év legszebb magyar gólját. Az olvasók javaslatai alapján a beküldött videókból a Nyilasi Tibor által vezetett tíztagú zsűri választja ki a győztest, az olvasók voksait is figyelembe véve.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére