Kalohírek

 

Tech-Tudomány

Samsung-offenzíva az okostelefonok piacán
2012. május 07.

Tovább erősít az okostelefonok piacán a Samsung: a dél-koreai cég bemutatta a Galaxy S III-at, ami már igazi nagyágyúnak tűnik.

Újrajátszhatóak a magyar csaták 3D-ben
2012. március 27.

Többek között a mohácsi vagy a piski csata is virtuálisan újrajátszhatóvá válik a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) által a Történelmi Animációs Egyesülettel indított Magyar Történelmi csaták 3D-ben című sorozat segítségével a www.mandarchiv.hu honlapon.

Negyven éves a világ első mikroprocesszora, az Intel 4004
2011. november 15.

Negyven éves az Intel 4004 mikroprocesszor. A világ első mikroprocesszorát 1971. november 15-én állították elő. A rendkívüli fejlődést jól mutatja, hogy ma a világ leggyorsabb processzora körülbelül 4 gigahertzes (GHz) frekvencián működik, ez pedig olyan gyors az elsőhöz képest, mint a rövidtávfutó Usain Bolt egy csigához viszonyítva.

Véget ért egy korszak: Eltűnnek az Ericsson telefonok
2011. október 27.

A Sony kivásárolta a Sony Ericsson közös vállalatból svéd partnerének részvényeit, hogy nagyobb lendülettel tudjon felzárkózni a tabletek és okostelefonok versenyében a riválisokhoz, elsősorban a Samsunghoz és az Apple-höz.

Kiszáll a világ legnagyobb pc-gyártója
2011. augusztus 19.

Semmi sem jelezhetné jobban a pc haldoklását, mint az, hogy a világelső Hewlett Packard bejelentette, már nem akar pc-t gyártani. A vállalat a táblagépek piacán is megbukott, ezért a szolgáltatások és szoftverek világába menekül.

Rá lehet fázni a nyaraláson vásárolt kütyüvel
2011. július 01.

Sokszor szerepel a hazainál alacsonyabb árcímke a külföldi, különösen az amerikai boltokban a laptop, táblagép, okostelefon vagy digitális kamera mellett, ráadásul a magyaroknál amúgy is évtizedes hagyománya van a műszaki cikkek nyugatról való beszerzésének. Sok esetben valóban nagy összeget lehet spórolni a magánimporttal, de komoly extra költségeket és veszélyeket is rejthet a külhonban való...

A globális internetforgalom 2015-re megnégyszereződik
2011. június 02.

Négy év múlva minden emberre két hálózati eszköz jut, az internet pedig másodpercenként 1 millió percnyi videoforgalmat bonyolít le a Cisco Visual Networking Index előrejelzése szerint.

Videók a Tech-Tudomány kategóriából

Ducati Desmosedicci RR

2009. július 02.

Fotók a Tech-Tudomány kategóriából

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, felújított, családi ház, jelentős árengedménnyel eladó. Tel.: 0620/8014223

KIADÓ ÜZLETHELYISÉG

KIADÓ ÜZLETHELYISÉG KALOCSÁN, 316 nm-es üzlethelyiség kiadó. Tel.: 0620/3911988

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére