További hírek
Közmeghallgatással egybekötött testületi ülés volt
(0)
2011. december 14.
Kalocsa Város képviselő-testülete december 8-án közmeghallgatással egybekötött testületi ülést tartott a Városháza Dísztermében. A képviselő-testület nyílt ülésén résztvevő lakosság – évente legalább egyszer – közmeghallgatáson tehet fel kérdéseket a képviselők, valamint az önkormányzat felé, és arra lehetőség szerint azonnal, esetleg később választ is kap.
Újabb szerződést vizsgál külső szakértő
(7)
2011. december 14.
December 14-én újabb sajtótájékoztatóra került sor a Városháza kis házasságkötő termében, amelyen Dávid Edit ismét egy olyan szerződésről számolt be, amelyet szakértői csoport vizsgál, mert a konstrukció sok hasonlóságot mutat azon energetikai szerződéssel, amely kapcsán két héttel ezelőtt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett sz önkormányzat.
Ismertették a Haynald Városfejlesztési Tervet
(5)
2011. december 13.
December 8-án, a testületi ülés napirendi pontjai közt Marton Balázs, a Kalocsai Városfejlesztési Kft. vezetője prezentáció keretében ismertette Kalocsa megújulásának programját.
A turizmus fontosságát hangsúlyozta Schmitt Pál Hajóson
(2)
2011. december 13.
Csütörtökön Bács-Kiskun megyében folytatta országjáró körútját Schmitt Pál, köztársasági elnök. Az államfő délután tett látogatást Hajóson, ahol a felújított érseki kastélyban Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke, a környező települések polgármesterei, valamint idegenforgalmi szakemberek számoltak be a megye turisztikai programjairól.
Dr. Semjén Zsolt és dr. Szócska Miklós fóruma – Aktív kórház és választókerületi központ Kalocsán
(10)
2011. december 12.
Péntek délután a költségvetési országjárás keretében térségünk országgyűlési képviselője, dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és dr. Szócska Miklós, az egészségügyért felelős államtitkár Török Ferenc polgármesterrel közösen tartottak sajtótájékoztatót aktuális kérdésekről a Városháza kis házasságkötő termében. Az államtitkár megerősítette dr. Vadász Máriának, a Szent Kereszt Kórház...
Nyert a kalocsai mintás kesztyű, Casillas ebben véd az El Clasico-n
(5)
2011. december 08.
Erről maga a Real Madrid kapusa tájékozatta rajongóit a közösségi oldalán.
Elfogadták Semjén Zsolt módosító javaslatát: Kiskőrös helyett Kalocsa marad a választókerület központja
(1)
2011. december 08.
A kalocsai képviselő testület még novemberben foglalkozott azzal a törvénytervezettel, amely azt tartalmazta, hogy a megyei választó körzetek között megszűnne Kalocsa választókörzeti székhelyi szerepe.
További hírek
Megyei apróhirdetések
Hirdessen ingyen!
