További hírek
Fél hatig az országos átlagnak megfelelő részvétel volt választókörzetünkben
(0)
2010. április 11.
A választópolgárok 59 százaléka élt szavazati jogával választókörzetünkben délután fél hatig. Ez megfelel az országos tendenciának. Még mindig Dusnok áll az első helyen a leadott szavazatok alapján, hiszen a lakosok 68 %-a ment el szavazni. Hatvan százalék feletti a részvételi arány Bátyán, Fajszon, Géderlakon, Hartán, Miskén és Ordason.
András István: „Semjén a jobboldali nagyvadak egyike”
(0)
2010. április 07.
A felmérések által jelzettnél jobb MSZP-s eredményre számít a választáson Kovács László, aki egy dunapataji lakossági fórumon arra is tett utalásokat, hogyan tenné rendbe a pártot, amelynek akár vezetését is megfontolná felkérés esetén. Kovács beszélt arról, hogy szerinte Magyarország bajaiért egyedül a válság felelős, és felidézte saját egykori dicsőséges napjait, valamint egy szállóigévé...
Úttörő kezdeményezés a megújult Vigadóban
(4)
2010. április 02.
Közel egy év telt el azóta, hogy megújult környezetben, és megújult kínálattal nyitotta meg kapuit a sokak által közkedvelt Vigadó Fogadó. Esze Tamással, a Vigadó Étterem vezetőjével, a Gerbeaud egyik korábbi vezetőjével beszélgettem arról, hogy ő hogyan látja a mai magyar gasztronómia világát, és arról, hogy milyen ételek készülnek a Vigadó konyhájában az igazi gourmannok számára.
Nem úszta meg a gyorshajtást a volt kalocsai rendőrkapitány
(0)
2010. március 26.
A Szegedi Ítélőtábla hivatali visszaélés miatt jogerősen 150 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta Gyepes Zsoltot, Kalocsa korábbi rendőrkapitányát. Ha nem fizeti meg, 300 nap, fogházban letöltendő szabadságvesztéssel sújthatják – adta hírül az MTI.
Tizenöt év fegyházat kapott a „kalocsai mészáros”
(0)
2010. március 26.
Elsőfokon tizenöt év fegyházra ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság azt a huszonhárom éves kalocsai férfit, aki tavaly áprilisban brutális kegyetlenséggel megölte tizenkilenc éves barátnőjét. Az ítélet még nem jogerős, mert a vádlott enyhítésért, az ügyész súlyosbításért fellebbezett.
Élő Sokker a csarnokban
(0)
2010. március 24.
„Az már a csarnoknak tűnik!" hangzott el a felismerés péntek este, mikor 2 autóval begördült a torna résztvevőinek „előőrse”. Egy kisebb csapat már 19-én megérkezett Kalocsára, hogy kicsit szétnézzen az ország eme nevezetes településén és hogy ne utazzon olyan sokat a foci előtt. Sok időnk már nem volt, de egy kis sétát tehettünk, láthattunk pár nevezetességet, élvezhettük a piactér...
Bokros Lajos Kalocsán
(0)
2010. március 22.
Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter, a Magyar Demokrata Párt miniszterelnök jelöltje a kalocsai szervezet meghívására érkezett március 21-én Kalocsára, hogy lakossági fórumot tartson az MDF gazdásági programjáról. A fórum előtt meglátogatta a kalocsai Fém és Villamos Ipari Vállalatot, ahol Tóth Istvánnal, a gazdasági válság ellenére talpon maradt cég tulajdonosával beszélgettek, majd...
További hírek
Megyei apróhirdetések
Hirdessen ingyen!
